Már régóta pártolója vagyok az újrahasznosításnak. Ez az érzés akkor a legerősebb bennem, amikor eljön a karácsonyi időszak. Ilyenkor ugyanis RENGETEG szemetet termelünk. Legfőképpen a csomagolópapír a gyenge pontom, hiszen alig pár percig rejti az ajándékunkat, és aztán megy a kukába (szelektív gyűjtőbe 🙂 ). Viszont a másik, amin elgondolkodtam, mikor legutóbb a boltban jártam, hogy a legtöbb adventi naptár is ilyen rövid életű.

Hiába vagyok felnőtt, imádom az adventi naptárakat. Az izgalom, hogy minden nappal egyre közelebb az ünnep, mindig gyermeki lelkesedéssel tölt el. Mivel idén úgy döntöttem, hogy a lehető legtöbb karácsonyi kelléket úgy szerzem be, hogy az több éven keresztül használható legyen – ezzel is csökkentve a szeméttermelésem -, jött is a gondolat, hogy legyen az adventi naptár is újrahasznosítható!

Amire szükségünk lesz:

  • pólófonal (a fa méretétől függően – a kész darabomhoz, ami kb. 20 cm magas lett, kb. harmad gombolyagra volt szükségem)
  • vékonyabb fonal (a csillag dísznek – opcionális)
  • 6 mm-es horgolótű (ez lehet nagyobb is, kinek mi a kényelmes a pólófonalhoz)
  • 2,5 mm-es horgolótű (a vékonyabb fonalhoz)
  • tompa fejű tű
  • szalag, vagy fonalmaradékok, ami tartja majd az ajándékokat
  • édesség, idézetek, bármi, amit az adventi naptárra tennénk 🙂

Jelmagyarázat:

  • ksz: kúszószem
  • lsz: láncszem
  • rp: rövidpálca
  • fp: félpálca
  • erp: egyráhajtásos pálca
  • eberp: egyszerre befejezett egyráhajtásos pálca

Először a fa testét készítjük el.

A láthatatlan sorzárásról készült videómat ebben a bejegyzésben találjátok.

1. kör: Varázskörrel kezdünk, amibe 6 rp kerül, a láthatatlan sorzárás technikával zárjuk a sort

2. kör: Minden rp-be 1 rp (6)

A második kör végén, még mielőtt megcsináljuk a sorzárást, fordítsuk ki a horgolmányt, hogy a varázskör legyen a fa teteje.

3. kör: Minden rp-be 2 rp (12)

4-5. kör: Minden rp-be 1 rp (12)

6. kör: (1 rp, 2 rp a következő 2 rp-be) x 6 (18)

7-8. kör: Minden rp-be 1 rp (18)

9. kör: (1 rp, 2 rp, 1 rp a következő 3 rp-be) x 6 (24)

10-11. kör: Minden rp-be 1 rp (24)

12. kör: (1 rp, 1 rp, 1 rp, 2 rp a következő 4 rp-be) x 6 (30)

13-14.kör: Minden rp-be 1 rp (30)

15. kör: (1 rp, 1 rp, 2 rp, 1 rp, 1 rp a következő 5 rp-be) x 6 (36)

16-17. kör: Minden rp-be 1 rp (36)

Ha nagyobb fát szeretnénk, folytathatjuk. A szaporítás olyan, mintha kört csinálnánk, csak a szaporított sorok közé két olyan sor kerül, amiben nincs szaporítás.

A végén, ha szeretnénk, díszítő kúszószemekkel zárhatjuk az alját.

A csillag:

A csillagot vékonyabb fonalból készítjük el. Én Kartopu Organica fonalat használtam.

1.kör: varázskörrel kezdünk, amibe 5 rp kerül, ksz-zel zárunk

Karácsonyi készülődés - Adventi naptár pólófonalból

2. kör: minden rp-be 4 darab egyszerre befejezett egyráhajtásos pálcát (eberp) horgolunk. (Itt az a lényeg, hogy az egyráhajtásos pálcát csak félig készítjük el, így a 4 darab után 5 hurok lesz a pálcán, amin egyben húzzuk át az utolsó hurkot.) Az eberp-k után 2 lsz-t horgolunk.

Karácsonyi készülődés - Adventi naptár pólófonalból

3. kör: 2 ksz-el a legközelebbi 2 lsz-es részhez “ugrunk”. Ezután 2 lsz, majd a 2 erp, 2 lsz, 3 erp a lsz sorba. A következő lsz sorba: 3 erp, 2 lsz, 3 erp. Ezt megismételjük még 3-szor, így körbeérünk.

Karácsonyi készülődés - Adventi naptár pólófonalból

4. kör: 1 rp, 1 fp, (2 erp, 2 lsz, 2 erp) a lsz sorba, 1 fp, 1 rp, 1 ksz. Ezt megismételjük 4-szer, így körbeérünk.

Karácsonyi készülődés - Adventi naptár pólófonalból

Amikor készen vagyunk a szálat a végén eldolgozzuk, ehhez lesz szükségünk a tompa fejű tűre. A mágikus körből megmaradt szálat felhasználjuk arra, hogy felvarrjuk a fánkra.

Az ajándékok rögzítéséhez 24 darab 40 cm-es szaténszalagot vágtam. Szimmetrikusan vagy akár össze vissza is fel lehet kötni a fa testére őket, majd erre lehet akasztani a meglepetéseket. Opcionálisan akár számokat tartalmazó kis cédulákat is lehet rá kötni, innentől mindenki maga díszítheti a fáját. Kis gombokkal vagy egyéb díszekkel tovább csinosítható a fa.

Karácsonyi készülődés - Adventi naptár pólófonalból

A végére egy ilyen kis fánk lesz, amit évről-évre feldíszíthetünk majd!

Karácsonyi készülődés - Adventi naptár pólófonalból

Remélem tetszett a leírás, kérdés esetén keressetek bátran!

Kellemes alkotást kívánok!

Karácsonyi készülődés - Adventi naptár pólófonalból
Karácsonyi készülődés - Adventi naptár pólófonalból

Hasonló bejegyzések

  • Ez nem lesz gyors, mégis imádni fogod – egyedi tapestry minták készítése

    Bár azt mondják, azért jó póló- vagy zsinórfonallal horgolni, mert gyorsan lehet vele haladni, vannak technikák, amik erre rácáfolnak. Ilyen a tapestry horgolás is. Az egyedi tapestry minták tervezése egy lassú, mégis rendkívül kielégítő folyamat, amely a kreativitás, türelem és kézügyesség találkozása. Ebben a bejegyzésben megmutatom, miért éri meg belevágni, hogyan kezdj neki, és hogyan…

  • Zeneválogatás

    Az évek alatt elég sok karácsonyi zenét hallgattam már végig: rádióban, üzletközpontban, film betétdalaként. Idén szerettem volna találni egy olyan listát, ami igazán ünnepi hangulatba hoz: ha kell lelassít, ha kell táncra perdít. Sajnos nem találtam. Így hát elkészítettem a sajátom, a mi családunk kedvenc dalaival. Vannak köztük régebbi és újabb slágerek is. Frank Sinatra, Dean…

  • Bőséges finomság

    Ha karácsony, akkor Mákos guba! E nélkül a finomság nélkül nem is ünnep, az ünnep. Nálunk két verzióban készül, te melyiket készíted el? A családunkban általában vita tárgya, hogy a mézzel megkent vagy a vaníliapudinggal sütött verzió közül melyiknek van létjogosultsága… Alex szerint a pudingos verzió egyenesen istenkáromlás, míg én azon az állásponton vagyok, hogy…

  • Last minute ajándékötletek

    Bizony, bizony, alig pár nap, és itt a Karácsony. Idén szerencsés helyzetben vagyunk, mert egy teljes munkahét előzi meg a Szentestét, vagyis még bőven nyitva vannak a boltok, nem kell a hétvégi nyitva tartással tisztában lenni, sőt ha máig rendelünk valamilyen webshopból, az a futárszolgálat leterheltségétől függően, de elég nagy eséllyel odaér még a fa…

  • Örökzöld hóember

    Hó híján őt bátran beviheted a lakásba, nem fog elolvadni, ami nagy előny fagyos társaival szemben. kezdő szint 45 perc 7 mm horgolótű Hozzávalók:  5 mm vastagságú zsinórfonal (sötét szín a kalapnak, világos szín a hóember testének, zöld szín a sálnak) 7 mm-es horgolótű olló szalag (opcionális) szemnek, orrnak, szájnak való díszek (opcionális) Fogalmak: lsz –…

  • Karácsonyi horgolt mamusz, nem csak karácsonyra

    Miért vennél bolti mamuszt, amikor magad is elkészítheted? haladó szint 60+ perc 8 mm horgolótű Hozzávalók:  5 mm vastagságú zsinórfonal 8 mm-es horgolótű olló Fogalmak: lsz – láncszem rp – rövidpálca fp – félpálca erp – egyráhajtásos pálca szap  – szaporítás (ugyanabba a szembe két pálcát horgolunk) eberp* – egyszerre befejezett egyráhajtásos pálca (ezzel fogyasztunk)…