Mikor eldöntöttem, hogy belevágok a blog írásba, sokat gondolkodtam rajta, hogy mégis mivel tölthetném meg. Aztán jöttek sorra az ötletek, hogy milyen technikákat, mintákat, leírásokat és egyebeket szeretnék megosztani veletek. Mivel a cél (heti egy kreatív blogbejegyzés) nem létezhet megvalósítási terv nélkül, kellett egy hely, ahova a gondolataimat lejegyezhetem.

Először az interneten kezdtem a kutatást, megnéztem számos, jobbnál jobb blogtervezőt. Tényleg, egyik jobb volt, mint a másik: rengeteg plusz oldallal, heti, havi, éves tervezővel, nyilvántartással, feliratkozók száma, statisztika, stb. Aztán kezdtem érezni: ez így túl sok, valahogy nem én vagyok. Az én stílusom inkább minimalista. Ha ezeket használnám, és becsülettel minden oldalt kitöltenék, több időt töltenék a tervezéssel, mint a megvalósítással, és már akkor belefáradnék a sok körmölésbe, amikor még el sem kezdtem semmit. (Természetesen, ez csak és kizárólag rám igaz, nem szeretek – túl sokat – kézzel írni 🙂 )

Tehát a feladat: megalkotni a saját tervezőmet! Csak miközben készítettem jöttem rá, hogy valójában egy második határidőnaplót készítek éppen, ezért döntöttem úgy, megosztom veletek hogyan csináltam, hátha másnak is megtetszik vagy hasonló készítésébe vágna épp bele.

Első körben vegyük át mi a terv. Egy olyan naplót képzeltem el, amihez felhasználhatom a nemrégiben beszerzett szuper, dátumos és motivációs szövegeket tartalmazó szilikon bélyegző szettemet. Ehhez szükség van egy olyan füzetre, aminek a lapjai elég vastagok, hiszen a bélyegző tinta a sima 80gr-os másolópapíron könnyebben átüt. Plusz elvárásom volt, hogy valamilyen szinten egységekre legyen bontva, már csak a könnyebb rendezés érdekében is, ehhez kartonpapírra van szükségem. Továbbá a füzet legyen ellenálló, hiszen az elkövetkezendő egy évben elég sokat fogok jegyzetelni. Ennek megfelelően az alábbi eszközöket használtam:

  • Skicc füzet, A5 méretben, keményfedeles, vastag papírból
  • bélyegző szettek és akril tömb (a szilikon bélyegzőt ez utóbbira kell rátenni)
  • tintapárna (elég limitált számú szín áll rendelkezésemre, de gondoltam év közben úgyis ráérek színezni a naplón)
  • törlőpapír
  • színes kartonpapír
  • kétoldalú ragasztószalag
  • olló/körvágó
  • vágóalátét
  • vonalzó
  • egyebek, mint például ceruza, szövegkihúzó, filctoll, meg amivel még el lehet készíteni a feliratokat
Blog tervező napló

A felépítést úgy terveztem, hogy a füzet elejére a hónapok kerülnek, majd a hetek, végül egy jegyzetek rész. Az első oldalt kihagytam az elválasztónak, majd elkezdtem belepecsételi a hónapokat a füzetbe. Mivel a bélyegzőm 31-ig jelenítette meg a napokat, viszont nem minden hónap 31 napos, két módszert találtam, amivel ezt a problémát megoldhatom: az egyik, amikor letakarjuk a nem szükséges számokat, a másik mikor letöröljük róluk a festéket. Február esetén ezúttal könnyű dolgom volt, hiszen az utolsó sort kellett csak letakarnom. Ebben volt segítségemre a törlőkendő.

Blog tervező napló

Fontos, hogy minden második oldalra pecsételtem csak, hiszen, ahogy említettem a tinta átüthet a papíron. Ha nem tudjuk, hogy a választott füzet lapja milyen vastag/a tintánk mennyire üt át (nálam a fekete színű még a vastag papír ellenére is átüt valamennyire), végezzünk pecsételés tesztet.

Blog tervező napló

A többi hónapnál egy hangyányival nehezebb dolgom volt, hiszen ott csak egy napot kellett eltüntetnem az utolsó sorból. Ebben az esetben a második megoldást választottam, vagyis nemes egyszerűséggel, miután belenyomtam a tintapárnába a szilikon bélyegzőt, az utolsó napról letöröltem a tintát. Ezt szintén meg lehet tenni törlőkendővel, de a fülpiszkáló talán még megfelelőbb ehhez, a szám méretétől függ.

Blog tervező napló

Ezután kihagytam egy oldalt az elválasztónak, majd következtek a hetek. 52 hét van egy évben, így ennek megfelelően 52 oldal kapott oldalszámot.

Blog tervező napló

Most, hogy pontosan tudtam meddig tartanak a hetek, jöhetett a hetek stílusának kitalálása. Először ráhelyeztem a fejlécet az akril lapra, majd végigpecsételtem az összes hetet. Némelyiket pirossal, némelyiket feketével, bevallom nem volt különösebben rendszer abban, hogy mikor melyiket. Pecsételtem, ahogy jött.

Blog tervező napló

Itt érdemes megjegyezni, hogy a sok pecsételés hatására az akril lap bepiszkolódik. Néhány pecsételés után érdemes kissé megtörölgetni, így elkerüljük, hogy a lapunk bepiszkolódjon a nem kívánt tintától. A törlőpapír ebben is a segítségünkre lesz, a végén elég elmosni az eszközeinket.

Blog tervező napló
Blog tervező napló

Miután végeztem a fejlécekkel, úgy döntöttem, hogy túl üres úgy az oldal, és mivel úgyis megvoltak a készletemben a nap bélyegzők, felsorakoztattam őket az akril tömbre, és az új elrendezéssel ismét végigpecsételtem mint az 52 oldalt.

Blog tervező napló

Sokkal jobb, nem? 🙂

Blog tervező napló

Megvannak tehát a hónapok és a hetek. Ezen kívül egy jegyzet szekciót terveztem még, amire különösebben nem akartam semmit pecsételni, ezért nekiláttam az elválasztó oldalak készítésének. Elsőként lemértem az oldal méretét, és kivágtam egy ugyanakkorát a kartonból. Úgy döntöttem, hogy nem szeretném a kartonlapot ráragasztani egy teljes, egész oldalra, ezért az elválasztó oldalból meghagyva annyit, amennyin elfér a kétoldalú ragasztószalagom, levágtam őket. Itt nagy hasznát vettem a fém vonalzómnak, a körvágómnak és a vágólapomnak, mert így pillanatok alatt le tudtam nyesni egyenesen az oldal maradékát. Természetesen ugyanez ollóval is kivitelezhető: megrajzoljuk a vonalat és annak mentén levágjuk a papírt.

Blog tervező napló

A vágás után a kis lapmaradékunk szélére felragasztjuk a ragasztószalagot, majd pontosan a füzetlapok széléhez igazítva a kartont, felragasztjuk. Fontos, hogy ne a füzet gerincéhez, hanem a lap széléhez igazítsunk, mert ha picit elmozdul, akkor ki fog lógni, ami nem szép. Ha jól dolgoztunk, akkor a karton hátoldalán csak annyi fog kilátszani az elválasztólapból, amennyit meghagytunk belőle. Utólag jutott eszembe, hogy további díszítési lehetőség lehet, ha ide színes ragasztószalagot, vagy más színű, szépen kivágott szélű kartont ragasztunk.

Blog tervező napló
Blog tervező napló

Ez után ismét gondolkodóba estem, hogyan készítsem el a feliratokat az elválasztó oldalakra, mivel mindenképpen szerettem volna elnevezni az egyes szekciókat. Ismét a nethez fordultam inspirációként. Mivel mostanában elég népszerű a “bullet journal”, ami valójában hasonló elgondoláson alapul, mint ez a kis füzet, azaz saját grafikával, különböző betűtípusokkal, saját rajzokkal díszített napló (a szakértőktől elnézést kérek a pórias megfogalmazásért, tudom hogy ez a művészeti ág ennél sokkal több), erre a kifejezésre kerestem rá. Csodálatos könyvecskék készülnek ezzel a stílussal, igazi műalkotásokat készítenek a világ minden táján, így nem volt egyszerű dolgom a betűtípus kiválasztásával, viszont a nyomtatott nagybetűn kézírás nagyon megtetszett (és nem mellesleg némi gyakorlás után sikerült is leutánoznom), ezért emellett döntöttem.

Először szövegkiemelővel készítettem el a nyomtatott nagybetűket. Szeretem, hogy a klasszikus szövegkiemelők vastagsága fogástól függően változtatható, így szerintem még szebb lett a felirat. A rövid gyakorlásom során kitapasztaltam, hogy elsőre jobb megrajzolni a betűkre kerülő szépírást, hiszen ahogy láttam az írott betűknek majdnem pontosan a nyomtatott betűk közepén kell elhelyezkedniük, amit hosszú átvezető vonalakkal kell összekapcsolni, tehát rotring ceruzával előbb megrajzoltam őket. Így ha nem tetszik, ekkor még könnyen kiradírozhatjuk.

Blog tervező napló

Ha tetszik, akkor jöhet a filctoll. Igyekeztem harmonizáló színeket választani, és mivel a zöld a kedvenc színem, adta magát a dolog.

Blog tervező napló

Nos tehát, készen vannak a hónapok, a hetek, az elválasztó lapok, a többi már mind csak további díszítés, ami során nyugodtan szabadon engedhetjük a fantáziánkat! Akár szabadkézi rajzolással, akár további nyomdázással, matricákkal, tényleg bármivel, tovább díszíthetjük a naplónkat kedvünk szerint.

Végül engedjétek meg, hogy megmutassam a sajátom kész verzióját egy rövid kis amatőr videóban 🙂

U.i.: Március hónapra sikerült ráejtenem a pecsételőt 😀

Remélem hasznosnak találtátok a leírást, bármilyen hozzászólást, véleményt, kiegészítést szívesen fogadok.

Szép, kreatív napot nektek!

Blog tervező napló

MentésMentés

Mentés

Mentés

MentésMentés

Hasonló bejegyzések

  • Zeneválogatás

    Az évek alatt elég sok karácsonyi zenét hallgattam már végig: rádióban, üzletközpontban, film betétdalaként. Idén szerettem volna találni egy olyan listát, ami igazán ünnepi hangulatba hoz: ha kell lelassít, ha kell táncra perdít. Sajnos nem találtam. Így hát elkészítettem a sajátom, a mi családunk kedvenc dalaival. Vannak köztük régebbi és újabb slágerek is. Frank Sinatra, Dean…

  • Bőséges finomság

    Ha karácsony, akkor Mákos guba! E nélkül a finomság nélkül nem is ünnep, az ünnep. Nálunk két verzióban készül, te melyiket készíted el? A családunkban általában vita tárgya, hogy a mézzel megkent vagy a vaníliapudinggal sütött verzió közül melyiknek van létjogosultsága… Alex szerint a pudingos verzió egyenesen istenkáromlás, míg én azon az állásponton vagyok, hogy…

  • Last minute ajándékötletek

    Bizony, bizony, alig pár nap, és itt a Karácsony. Idén szerencsés helyzetben vagyunk, mert egy teljes munkahét előzi meg a Szentestét, vagyis még bőven nyitva vannak a boltok, nem kell a hétvégi nyitva tartással tisztában lenni, sőt ha máig rendelünk valamilyen webshopból, az a futárszolgálat leterheltségétől függően, de elég nagy eséllyel odaér még a fa…

  • Örökzöld hóember

    Hó híján őt bátran beviheted a lakásba, nem fog elolvadni, ami nagy előny fagyos társaival szemben. kezdő szint 45 perc 7 mm horgolótű Hozzávalók:  5 mm vastagságú zsinórfonal (sötét szín a kalapnak, világos szín a hóember testének, zöld szín a sálnak) 7 mm-es horgolótű olló szalag (opcionális) szemnek, orrnak, szájnak való díszek (opcionális) Fogalmak: lsz –…

  • Karácsonyi horgolt mamusz, nem csak karácsonyra

    Miért vennél bolti mamuszt, amikor magad is elkészítheted? haladó szint 60+ perc 8 mm horgolótű Hozzávalók:  5 mm vastagságú zsinórfonal 8 mm-es horgolótű olló Fogalmak: lsz – láncszem rp – rövidpálca fp – félpálca erp – egyráhajtásos pálca szap  – szaporítás (ugyanabba a szembe két pálcát horgolunk) eberp* – egyszerre befejezett egyráhajtásos pálca (ezzel fogyasztunk)…

  • Karácsonyfa… bosszantó tűlevél nélkül

    Az irodába vagy akár otthonra is praktikus lehet ez a végtelenül egyszerű, pici, horgolt fenyő, nagy, tűlevélhullató társa helyett kezdő szint 60+ perc 8 mm horgolótű Hozzávalók:  5 mm vastagságú zsinórfonal (a zöld több árnyalata) 8 mm-es horgolótű olló fa golyó (opcionális) szalag (opcionális) Fogalmak: rp – rövidpálca fp – félpálca erp – egyráhajtásos pálca szap…

Vélemény, hozzászólás?